sajnálom de nem lesz friss nem úgy alakultak a dolgok ahogy terveztem:/...

Friss

Sziasztok:)

Hétvégén inkább vasárnap mint szombaton de friss :))

Emellett holnap ki fogom rakni a díjat amit kaptam (és mellesleg nagyon köszönöm:]) és hozok majd egy blog ajánlót is ami eléggé más stílusú mint a megszokottak de biztos van akinek majd tetszeni fog :)

Nem igazán sziporkáztak azok a komik az előző fejihez de annak a két embernek a komija hihetetlenül jól esett :)) Köszönöm nektek!

XO

6.

***

/Robert szemszöge/

El se hittem kit tartok a karjaimban. Olyan régen volt már és annyira más lett.  A szemüveges, lófarkos kissé duci lány helyett most mégis egy csodaszép bomba nő állt előttem. A régi énjét mintha a szél fújta volna el ám szemeiben mégis ott égett az a gyermeteg csillogás, ami mindig is jelen volt nála. Susie-t még a gimiből ismertem szinte rögtön barátok lettünk. Imádtam a mindig vidám kissé bohókás lányt. Én pedig szörnyen bántam vele. Eltávolodott tőlem és csillogó szemeit rám emelte.

-          Gyere – mondta és már húzott is maga után. – Mindent el kell mesélned – újra rám nézett, vigyorogva.

-          Susie, - kezdtem. – Börtönben voltam – sziszegtem neki halkan. – Nem egy nagy élmény. – Megállt és kedvesen rám mosolygott majd vállait megrántva tovább haladt és a legközelebbi asztalhoz ült. Várakozó teljesen nézett rám így egy nagy sóhaj közepette mellé telepedtem.

-          Jól nézel ki, Susie – mosolyogtam rá.

-          Hát igen. Tudod a gimnázium engem is megváltoztatott nem csak téged.

-          De te jó irányba változtál. Vagy tévedek?

-          Nem, nem tévedsz – fanyarul elmosolyodott. Visszaemlékezett. Visszaemlékezett mind arra a fájdalomra, ami miattam történt.

-          Sajnálom – szorítottam meg a kezét hogy érezze, tényleg komolyan gondolom. Szemei fátyolosan a múltba révedtek és ez velem se volt másképp. Most először visszagondoltam az utolsó estére, amikor beszéltünk arra, amikor az utolsó segítségem is elúszott, amibe kapaszkodhattam volna.

*5 évvel ezelőtt*

Szokásos péntek délután volt. A suli éppen véget ért és a srácokkal megbeszéltük az esti programot. Ugyanaz volt, mint általában. Hétvégenként alkalmunk nyílt kikapcsolódni és elfeledni a problémákat, szárnyalni egy gondtalan életben. Mint mindig most is alig vártam ezt. Elköszöntem a többiektől és a kocsim felé vettem az irányt. Ám valaki elállta az utamat. Egyáltalán nem örültem a felbukkanásának, sőt most egyenesen a pokolra kívántam.

-          Mit akarsz? – morogtam. Nem szokta meg ezt a stílust tőlem, de most nem értem rá erre. Minél előbb bele akartam magam vetni az éjszakába, hogy végre nyugtom legyen a folyamatosan aggódó „szeretteimtől”.

-          Rob, ma is… - nagyot nyelt és a hátam mögött lévő fiú bandára lesett.

-          Bökd már ki! – ripakodtam rá mire összerezzent.

-          Velük leszel? – szedte össze magát és vádlón nézett rám.

-          A francba, Susan! Ne kezd megint, nincs erre időm – sóhajtottam és el akartam, haladni mellette, de megfogta karomat és visszatartott.

-          Miért csinálod ezt, Rob? Te nem vagy olyan – bökött fejével feléjük. – Nem vagy közéjük való.

-          Akkor hova való vagyok?

-          Azt hittem a mi párosunk megingathatatlan – tekintete egyre elkeseredettebb és szomorúbb lett.

-          Nincs olyan mi párosunk, Susie – nevettem. – Csak nézz magadra és nézz rám. Soha nem leszünk egy szinten – suttogtam fülébe és ott hagytam a meglepett Susant.

Tudtam, hogy megbántottam, de akkor nem érdekelt. Amilyen gyorsan csak tudtam haza hajtottam s kivágódva a kocsimból befelé indultam. A konyhából isteni illatok jöttek ezért arra vettem az irányt.

-          Szia, anya – adtam csókot arcára majd egy almát ellopva a pultról felfelé masíroztam a szobámba.

-          Hé, Robert. Ma sem eszel rendesen? – kiáltotta utánam édesanyám. De én csak a szememet forgatva haraptam bele az almámba. Még csak válaszra sem méltattam.

Szobámba betérve azonnal kulcsra zártam az ajtót és zenét kapcsoltam. Mobilom a zsebembe rezegve jelezte, hogy SMS-t kaptam. Gyorsan előhalásztam és fintorogva jöttem rá hogy már megint Susie az, aki nem hagy nekem nyugtot.

„Nem adom fel” – csak ennyi állt az üzenetben. Nem volt fontos egyáltalán. Mióta Tomékkal lógtam folyton ezt csinálta. Próbálta megakadályozni, hogy elmenjek a bulikba vagy, hogy bármiféle kapcsolatot tartsak a srácokkal. De sose jött neki össze. Makacs voltam és túl jó volt ahhoz, hogy leálljak vele. A zene max hangerővel dübörgött a szobámban mégsem hatott rám nyugtatólag. A torkom száraz volt kezeim enyhén remegtek. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam az ágyamról ahol eddig feküdtem és a padlón lévő meglazult parketta darabot feszegettem. Egyre idegesebb lettem és a feszültség csak nőtt bennem. Végre valahára sikerült felnyitnom. Azonnal kikaptam belőle a kis zacskót és ott a földön ülve a felszedett lécre borítottam a tartalmát. Egyik orrlyukamat befogva felszippantottam az apró szemcséjű fehér port. A nyugalom szinte rögtön szétáradt ereimben. Mélyeket lélegezve élveztem a hatását, de kevés volt. Talán estig elég – gondoltam. Visszaraktam a parkettát és eltűntettem tettem nyomait.

Az este hamarabb eljött, mint hittem és autómban ülve már hajtottam is a lepukkant házhoz, ami csapatunk törzshelye volt. Egy rozoga faház volt ahova rendszeresen eljártunk. A világítás gyér volt, a csapokból csak hideg víz fojt és a meleget egy kályha biztosította. Bútorok szinte alig voltak csak néhány rozoga ülőgarnitúra és asztal. Hogy miért pont egy ilyen helyen bandáztunk? Ez egyszerű itt nem kerestek a nem kívánatos személyek. Vigyorogva léptem be a házba és a nem túl nagy nappaliban elhelyezkedtem. Már szinte mindenkiben volt cucc és nem egy olyan is akadt, aki már teljesen be volt állva. Tom lelkesen üdvözölt és egy injekciós tűt tartott felém. Mint a szomjazó a sivatagban úgy kaptam utána és karom elszorítása után rögtön a vénámba szúrtam. Ez volt az a nyugalom, amire vágytam. A buli csak most kezdődött. Szokásosan jó hangulatú este kerekedett. Amit egy váratlan vendég zavart meg. Szinte minden buli alkalmakor voltak idetévedők, akik csak lazulni szerettek volna. De ez a személy nem egy idetévedő volt. Épp nagyban elvoltam, foglalva a szőke cicababával, akit a falhoz szorítva tartottam és kezeim ernyedt testét fedezték fel, míg nyelvem a ruhájából kiszabadított mellbimbója körül körözött.

Mikor az ismerős hang felcsendült mögöttem. Fátyolos tekintetem arra felé emeltem és láttam, hogy Tom már intézkedik. Így nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget és folytattam a tevékenységemet. Egyik kezem már a csaj nőiességére tapasztottam és apró köröket leírva ingereltem őt. Száját egyre hangosabb nyögések hagyták el, míg az ő kezei sem tétlenkedtek, nadrágomban éledező vágyamat simogatta, amitől csak még jobban beindultam rá. Nem volt rajta bugyi vagy talán már valaki más leszedte róla, de ez most nem számított. A férfiasságom már erősen lüktetett, kielégülésre vágyva. De ebben a pillanatban valaki elkapta a karomat.

-          Rob! – kiáltotta a vékony kis hang a hátam mögül – talán nem először - megpróbálva túlharsogni a fülsüketítő zenét. Apró kezeit simán leráztam magamról úgy, hogy még csak rá sem néztem.

-          Rob, kérlek, menjünk innen – próbálkozott tovább és ezúttal sikerült elszabadítania az ismeretlen lánytól. A csaj apró nyögéssel fejezte ki nem tetszését a dolognak és ingem gallérjánál fogva húzott vissza magához és szenvedélyesen megcsókolt. De Susie továbbra sem eresztett. Karomat újra kitéptem a gyenge szorításból, de amikor továbbra sem adta fel megelégeltem.

-          Húzz már innen, Susan! – kiáltottam rá és azzal a lendülettel felé fordultam. Eddig kezei között lévő karom külső fele nagyot csattant az arcán és elesett. Egy pillanatra a köd felszállt előlem és ráébredtem a tettemre. De most itt volt a lehetőségem arra, hogy végleg megszabaduljak tőle így gúnyosan rávigyorogtam és visszafordultam a szőke csajhoz, hogy végre magamévá tegyem. Tompán, ugyan de hallottam még ahogyan Susie zokogva elhagyja a helyszínt.

Nem beszéltünk többé, pedig ő volt a legjobb barátom…

*Jelen*

-          Én annyira sajnálom – mondtam neki újra és csókot leheltem kezeimben lévő kezére.

-          Nem haragudtam rád. Nem voltál önmagad – mosolygott rám halványan.

-          Hiányoztál, Susan

-          Te is nekem, Robert és el sem tudod hinni milyen jó hogy újra önmagad vagy. – A szomorúságnak már nyoma sem volt a tekintetében, újra vidáman és önfeledten csillogott.

-          Nem vagyok a régi. Sosem leszek az, de igyekszem új életet kezdeni – mondtam komolyan. – És ez itt kezdődik. A vécépucolásnál – vigyorogtam rá mire önfeledten felnevetett. Valószínűleg azt hitte csak viccelek, de mikor zavartan a hajamba túrtam döbbenten nézett rám.

-          Ez most komoly? – kérdezte fura grimasszal mire csak bólintottam. – Na, nem még Nikki sem lehet, ilyen neked énekelnek kéne, ha még tudsz – bokszolt bele a vállamba.

-          Persze hogy tudok – szegtem fel dacosan az államat.

-          Gyere, nagyfiú, beszélek vele – húzott újra maga után és most néztem csak meg igazán az öltözetét. Nem volt több egy igencsak szexi fűzőnél és egy aprócska szoknyánál, ami alól kilátszott a harisnya és az azt tartó harisnyakötő. Igazán kívánatos volt, ahogyan a magas sarkújában tipegett és a szoknyácskája néha-néha fellibbent a fenekénél.

-          Öhm… - köszörültem meg a torkomat. – Te is itt dolgozol? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel vigyorogva.

-          Pattinson! Ugye most nem stíröltél végig? – kérdezte megtorpanva, csípőre tett kézzel.

-          Hát meg kell hagyni a feneked igazán csinos darab – vigyorogtam rá még mindig.

-          Phff… - fújta ki bosszúsan a levegőt és folytatta az útját. – A kérdésedre válaszolva igen itt dolgozom. De nem vetkőzök, csak táncolok – vont vállat egykedvűen. Elcsodálkoztam rajta. Régen egyáltalán nem volt ilyen. Utálta, ha kinn van mindene, és ha megbámulják most mégis magabiztosan és önként táncol minden este vadidegen férfiaknak.

-          Nikki! – kiáltott hátra. A morcos és szigorú lány rögtön megjelent és érdeklődve szemlélt engem Susie mellett. – Rob kiválóan énekel – mondta egy fajta tényként.

-          Remek. És? – vetette oda nekünk.

-          Csak had próbálja meg – nógatta Susan ami úgy tűnik sikeres volt.

-          Jó. De csak a forgalom végével addig is jobb lenne, ha segítenél, ma a pultnál úgy tűnik mozgalmas esténk lesz – mondta én pedig serényen bólogattam. A szám a fülemig görbült és Susie izgatottan toporgott mellettem.

Miután megkaptuk az utasításokat az estére átöltöztem amolyan pincér ruhába és a többiek segítségével hamar kiismertem magam a pult mögött. Nikkinek igaza volt. Óriási volt a forgalom, de igyekeztem tartani a tempót, ami úgy ahogy sikerült is de inkább nem küldtek „terepre” a boxok környékére nehogy eltörjek valamit a nagy tömeg közepette. A levegő egyre fülledtebb lett, füst és izzadság szag gomolygott a levegőben egy idő után és a zene ütemére mindenféle színű fény világította meg a ritmusra vonagló tömeget.

Már jócskán benne voltunk az éjszakába, amikor egy izmos srác és egy alacsonyabb, törékeny lány lépett be az ajtón. A lány egyszerűen letaglózott. Csodaszép volt. Méregdrága estélyi ruhája szakadtan lógott combjainál ezzel szabadon hagyva a kívánatos bőrfelületet. Haja kissé kócosan omlott vállaira. Soha nem láttam még hozzá fogható fiatal nőt valami különös oknál fogva vonzott magához. Észre se vettem, hogy kezeimmel egyre erősebben szorítok egy üvegpoharat, ami az erő hatására darabokra tört kezem között. Az éppen mellettem elhaladó Nikki bosszúsan nézett rám majd intett, hogy menjek vele. Nem akartam. A lány a pult felé vette az irányt és én szerettem volna lenni az a különleges személy, aki ma kiszolgálja és nem csak itallal. De főnököm ezt nem hagyta, mert ellent mondást nem tűrő hangon követelte, hogy menjek vele. Utunk az öltözőbe vezetett ahol egy elsősegélyes dobozt vett elő és habár nem túl finoman, de lekezelte a kezemen lévő sebet.

-          Miért vagy ilyen velem? – kérdeztem, mert megelégeltem ezt a magatartást.

-          Nem szeretem az ilyen hozzád hasonló szépfiúkat – motyogta.

-          Pedig szerintem mindenki nő szereti a szépfiúkat – vigyorogtam rá, de ekkor bevillant a gyönyörű ismeretlen lány arca. Én az ő szépfiúja szeretnék lenni.

-          Hát én nem – közölte nyersen. – Gyakorolj. Az este vége felé megmutathatod, hogy mit tudsz.

Mióta kiléptem a börtön kapuján most éreztem először, hogy minden rendben lehet. Örültem, hogy Susiet újra láthatom és hogy nem haragszik rám. Ráadásul talán olyan munkám lehet, amit szeretek. Boldogan vettem kezembe a gitáromat és gyakorolni kezdtem úgy, ahogyan a főnököm parancsolta.  Nem sokkal később Susan is meglátogatott. Éppen szünetet tartott és tudtunk egy kicsit beszélgetni. Elmesélte, hogy most először hagyta, hogy egy vendég meghívja egy italra és állítása szerint piszok jóképű az illető és talán lehet belőle valami. Ez a tudat őt olyannyira feldobta, hogy egész este pattogott és locsogott mindenféle hülyeségről. A kapcsolatai valahogy sosem sikerülnek, fényesen mégis valahogy mindig örömmel veti bele magát egy újabba. Mesélt a családjáról is, akik nekem szinte a második otthonomat jelentették a gimi első éveiben. Sajnos Susannek hamar lejárt a szünete és vissza kellett mennie. Újra a gitáromhoz fordultam. Nem telt sok időbe és én következtem.

Csalódottan vettem észre hogy a tömeg szinte teljesen feloszlott mégis bátran léptem oda a keverő pulthoz és leállítottam a zenét. Kissé lámpalázasan, de felmentem a színpadra és a gitárt az ölembe véve énekelni kezdtem. Eleinte nem mertem felpillantani a kicsinyke közönségemre, de ahogy egyre jobban beleéltem magam a dalba úgy oldódtam fel. Fejemet felemeltem és tekintetem azonnal összekapcsolódott Vele. Nem hittem volna, hogy még itt van, de mégis. Gyönyörű smaragdzöld szemei összekapcsolódtak a tekintetemmel és képtelen voltam másfele nézni. Megszűnt körülöttem minden csak ketten léteztünk ebben a dalban. Már a vége felé jártam, amikor a magas és izmos srác odament a szépséghez pár szót váltották majd sietősen távoztak a bárból. Hangom kissé megcsuklott és a lány visszanézett rám az ajtóból. Egy gyönyörű mosollyal ajándékozott meg és a viszontlátás ígéretével…

Sziasztok!

Nos. sikerült még ma befejeznem:) Remélem örültök ennek bár szerintem nem lett a legjobb. Kíváncsian várom a véleményeteket. Éppen a Szürke Ötven Árnyalata-t olvasom nem tudom h ez meglátszik e az írásomon ?! :D Olvasta már valaki közületek? Ha igen tetszett? Én még csak az elsőt olvasom és eddig vegyes érzelmek uralkodnak bennem róla. Következő friss valahogyan hasonlóan a mostanihoz jövő hét vége felé érkezik de szokásosan majd még írok konkrétabbat. Addig is olvassatok, komizzatok és pipálgassatok :))

XO

Frissről

Sziasztok:)

Nos remélem már várjátok a fejezetet de arra még egy kicsit várni kell:/ Még csak most tudok nekiállni. Sajnos nem úgy alakult a hetem ahogyan terveztem és pár napra a kezem is használhatatlan lett. De most már minden oké és a fejemben kész is van a fejezet csak le kell írnom amivel remélhetőleg még ma sikerül végeznem de ha nem akk hnap este biztos befejezem. Tehát legkésőbb hnap estig friss:))

XO

Frissről

Sziasztok!

Sajnálom de most hétvégén NEM lesz frissről. Rengeteg tanulnivalóm van így a félév küszöbén:/ De ahogy a jövő héten lesz időm mindenképpen fogok írni :) Remélem megéri nektek hogy egy kicsit várjatok rá.

5.

***

/Kristen szemszöge/

A sznob elegancia nem ismer határokat. Itt állok talpig díszben és figyelem, ahogyan az emberek többsége próbálja még gazdagabbnak beállítani magát mintha a pénz amúgy se sütne róluk. Magamban ordítottam a nyájas beszélgetések közepette, de kívülről csak egy mosolyt virítottam, ami inkább tűnhetett fintornak pedig igazán igyekeztem. A halk elegáns zene betöltötte a teret és minden fényárban úszott. Tekintetem folyton az órára siklott és ezúttal is bosszúsan állapítottam meg hogy bizony még jó ideig bájolognom kell. A rendező megkocogtatta kristály poharát és megköszönte, hogy ilyen sokan részt veszünk ezen az eseményen és reméli, hogy jól ki fogunk majd jönni egymással a forgatással telő hónapok alatt. Illedelmesen megtapsoltuk majd mindenki újra beszédbe elegyedett. Már többen is felém tartottak, hogy pár szó erejéig figyelmemet szenteljem nekik, de én gyorsabb voltam és kislisszoltam az óriási terasz ajtón. Felnéztem az égre, de a csillagokat nem lehetett látni a nagyvárosi fények miatt mégis tudtam valahol ott vannak a messzeségben. Mint ahogyan valaki értem is itt van ebben a hatalmas világban. Hűvös levegő érintette meztelen vállaimat és megborzongtam. Az egész napos napsütés után szokatlanul lehűlt a levegő, de még így is jobb volt itt, mint odabent.

-          A buli odabenn van, kicsi lány – hallottam a dörmögő hangot mögülem, ami mosolyt csalt az arcomra.

-          Te ezt bulinak nevezed? – fordultam felé kérdőn.  Mosolyogva vállat vont majd kitárta karjait. Boldogan öleltem meg és örültem, hogy végre van itt egy normális ember is. Pár percig így álltunk majd vállaimnál fogva tolt el magától. Gyermeteg fény csillant szemeiben és tudtam, hogy valami csíntalanságon töri a fejét, mint valami rossz kisgyerek.

-          Igazad van. Ez nem buli – tekintett befelé enyhe fintorral vidám arcán. – De New York nagy hát fedezzük fel.

-          Mire készülsz? – néztem rá gyanakodva, de csak vigyorogva kijavított „Készülünk, édes, készülünk”.  Megvált a szinte fojtogató nyakkendőjétől majd a korláthoz lépve lenézett.

-          Áhh, rosszabbra számítottam – csóválta a fejét majd egy laza mozdulattal átugrott a korláton. Egy halk sikoly hagyta el számat és azonnal a korláthoz rohantam. De Kellan csak röhögve porolta le a gatyáját és intett, hogy menjek én is. Halálra vált arccal ráztam a fejemet, ő pedig még mindig csak nevetett. Rajtam.

-          Ne már, Kris. Nem olyan magas. Elkaplak – győzködött.

-          Te teljesen meghibbantál.

-          Te akartál buliba menni, hát gyere és megyünk. -  Na de így! Még mit nem majd kitöröm, a nyaka valami ócska buli miatt bár ennél rosszabb nem lehet. – Jössz vagy menjek egyedül? – Gyerünk Kristen egyszer élsz. Győzködtem most én magam és amennyire csak a ruhám engedte felmásztam a korlátra. Mind a két lábam a semmibe lógott és ez a nem annyira magas erkély most mégis annak hatott.

-          Gyere – tárta ki Kel a kezeit vigyorogva ám ekkor meghallottam bentről Beth hangját és szinte az összes vér kifutott az arcomból.

-          Kristen Stewart! Mégis mi a csudát csinálsz te azon a korláton? – hallottam, hogy tajtékzik a dühtől, de most nem törődhettem ezzel gyorsan kellett cselekednem.

Ellöktem magam a korlátról és egyenesen Kellanen landoltam, aki hősiesen elkapott.  Viszont még jó, hogy  Kel gyorsan kapcsolt és azonnal talpra állított minket majd futásnak eredtünk. Olyanok voltunk, mint két rossz kamasz és valahol mélyen úgy is éreztem magam. Még hallottuk, ahogy menedzserem próbál intézkedni miszerint azonnal állítsanak meg minket, de nem jött össze. Megszöktünk. Pár utcányi futás után egy kis sikátorban álltunk meg és kifáradva nevettünk eszement szökésünkön. Csak most vettem észre hogy gyönyörű földig érő ruhám már rongyosan csak combközépig ér.

-          Olyan bolond vagy - dőltem rá mellkasára és még mindig szaporán vettem a levegőt.

-          Tudom – válaszolta ezer wattos vigyorral. Kezemnél fogva vezetett ki a sikátorból és gyalog neki indultunk az éjszakának.

Már jó ideje gyalogoltunk, amikor egy neoncsöves feliratot pillantottunk meg a távolban ahonnan az üvöltő zene idáig elhallatszott. Kel zakója a vállaimon pihent és meg kell, mondjam fáradt voltam, de az izgalom és szabadság érzete belül egészen felvillanyozott.

Kellannel nagyon régen találkoztam, már de mindig is jóban voltunk. Ez alatt a kis séta alatt pedig sikerült sok mindent bepótolnunk, amiről az elmúlt években lemaradtunk. Persze néha napján beszéltünk, de az mindig kevésnek bizonyult és szemtől szembe mégis csak érdekesebbek a történetek. Jókat nevettem idiótábbnál idiótább csajozási trükkjein, próbálkozásain, kudarcain, de ő is tudta, hogy nevetésem nem szívből fakadó. Most mégsem firtatta a dolgot pedig tudtam, láttam, rajta hogy kíváncsi arra, hogy mi történhetett, ami miatt elveszett bennem az a tűz, ami régen éltetett. 

Megérkeztünk úti célunkhoz, ami nem más volt, mint a Wild Lion szórakozó hely. Legalábbis a felirat ezt hirdette. Ide kintről eléggé lepukkantnak látszott, de ahogyan beléptünk egy modern és újnak tetsző helyiség tárult elénk. A villogó neonfények ellenére megpróbáltam jobban szemügyre venni ezt a szórakozóhelyet. Dohány és alkohol szag lengte be a nagy teret és nem éppen józan emberek vonaglottak a szinte fülsüketítő zenére.  A bejárattól jobb oldalra hosszan egy pult nyúlt el, ami mögött öt pincér sürgött-forgott. A pulttal szembe messzebb egy nagy színpad helyezkedett el, ami most üresen állt csak az óriási hangszórók üzemeltek annak két szélén.  A színpadból két kifutó vezetett az asztalokhoz. A kifutók végén egy-egy rúd állt, amin jelenleg is egy-egy hiányos öltözetű „hölgy” tekergett, és akik már most elterelték Kellan figyelmét. A kifutóktól kifelé boxok voltak ahova nem igazán lehetett belátni, befelé pedig egy jókora tánctér díszelgett.

Kel a pulthoz húzott és vigyorogva rendelt valamit nekünk. Gyanakodva vettem el tőle a feles poharat és húztam le a tartalmát. Az erős alkohol végig marta a torkomat és kisebb köhögő roham tört rám tőle, de hősiesen kértem még egyet és azt már zökkenőmentesen sikerült meginnom. Kellan elismerően veregetett vállon persze csak finoman. Időközben kimelegedtem így visszaadtam neki a zakóját. Még ittunk pár kört majd táncolni indultunk.

Most éreztem, hogy igazán szabad vagyok. Teljesen saját akaratomból csinálom azt, amit én szeretnék és ez nagy szó volt. Boldog voltam itt ebben a kis lebujban az izzadt tömeg kellős közepén boldog voltam. Hajnál tájt az emberek elkezdtek haza szállingózni. A tömeg létszáma igencsak megcsappant. És ekkor a zene hirtelen abba maradt mindenki bosszúsan a színpadra nézett ahol egy félszeg srác ült gitárral a kezében, lehajtott fejjel és játszani kezdett…

/Robert szemszöge/

Egyedül a világban nehéz dolga van az embernek. Persze a kamaszoknak tetszik a dolog, hogy egyedül a világ ellen legyenek, de amikor felnövünk, fordul a kocka és a világ lesz ellenünk. A zenélésen kapott pénzen vett hamburgeremet majszoltam éppen egy kis vendéglő pultjánál. Gondolkoztam. Hogy min? Még mindig ugyanazon. Hogyan lehetne rendbe hozni az életem? Már többször felmerült bennem hogy felhívom Lizzy-t hátha tud valami megoldást, de nem akartam zavarni. Nem akartam belerondítani a boldogságába.

Pedig ő volt az egyetlen, akire számíthattam mégis valahogy nem vitt rá a lélek, hogy a segítségét kérjem. A hamburgerem elfogyott és nekem mennem kellett. Tudtam itt az idő ahhoz, hogy végre valamiféle munkát keressek. Egyetlen hely jutott eszembe ilyen téren bár nem tudtam, hogy a tulaj hogyan is fog most hozzám viszonyulni. Nyílván tudatában van annak, hogy mit tettem. Az ő bizalmával is visszaéltem. Mégis valahol pislákolt bennem egy apró reménysugár hogy talán mégis segít, és ha nem is zenésznek, de legalább csaposnak felvesz. Bármennyi pénz jól jönne jelen pillanatban.

Újra összeszedtem a cuccaimat és neki indultam. Pár saroknyira volt az a bár és túl hamar ideértem ahhoz, hogy valami jó dumával álljak elő. Tudtam, hogy ilyenkor zárva van a hely mégis mindig volt itt valaki és az ajtót se zárták a pár betévedő vendég miatt, miközben a személyzet felkészült az esti zsivajra. Mély levegőt vettem majd lenyomtam a kilincset és beléptem. Egy kis lépcső vezetett le az óriási helyiségbe, ami üres volt. Félénken beljebb léptem, de így se láttam senkit. Még beljebb merészkedtem és ekkor hátulról zajokat hallottam.

-          Jó napot! Zárva vagyunk – jött a nem éppen kedves hang Ninától. Mióta ismertem itt dolgozott. Kedves lány volt és nem mellesleg hatalmas keblekkel rendelkezett. Párszor elcsábítottam, de különösebben nem mozgatott meg bennem semmit. Épp egy ronggyal a kezében lépett ki a hátsó helyiségből és a pultot kezdte törölgetni úgy, hogy fel sem nézett.

-          Szia – léptem elé és elővettem a féloldalas mosolyomat, ami nem kevés nő szívét nyerte már el.

-          Rob? – nézett fel döbbenten és csak mereven nézett rám. Nem tudtam, hogy ez most jó vagy sem. Hirtelen rendezte arcvonásait és szemei hűvösséget árasztottak.  – Nem kéne itt lenned. Bill nagyon nem fog ennek örülni – sziszegte halkan.

-          Munka kéne – mondtam figyelmen kívül hagyva a figyelmeztetését.

-          És pont ide jöttél munkáért? – nevetett hitetlenül. – Rob neked itt nincs már helyed és hidd el jobb, ha ezt tőlem hallod. Tényleg jobb lenne, ha mennél mielőtt Bill dob ki. – Tekintetében aggodalom csillant. Tudtam, hogy ez lesz. Ide se kellett volna jönnöm mégis valami azt súgta nem kéne ezt ennyiben hagynom.

-          Kérlek, Nina – vettem könyörgőre. – Nincs hol laknom. Nincs munkám. Nincs semmim – mondtam és valahogy így hangosan kimondva még inkább értelmet nyert. Tényleg nincs semmim.

-          Magadnak csináltad – hangzott a dörmögő hang mögülem. Bill. – Nem volt elég, amit itt műveltél? Elég nagy gondom volt a te kis bizniszezgetéseidből.  Nem kell, hogy megint a csőd szélére sodord, amit én évek folyamán építettem fel. – Hangját minden egyes mondatnál egyre jobban felemelte és öklét rázva közeledett felém. Billé volt ez a kis bár. Neki ez volt a mindene. A negyvenes éveiben járó férfi volt bár jóval többnek látszott. Bajsza már őszes volt, haja kissé gyér mégis erre a kis helyre úgy vigyázott, mint a szeme fényére. Tudtam miért. Fiatalon elvesztette a feleségét. Azt mondta ő volt neki az igazi és nem kell neki senki más. Ezen a helyen ismerkedtek meg. Ez volt a kedvenc helyük és miután meghalt, Bill megvette a helyet és amolyan szentéjként nézett rá. Miattam pedig majdnem elveszítette ezt.

-          Megváltoztam, Bill – bizonygattam. – Tiszta vagyok. Leültem a büntetésemet és szeretnék egy normális életet most már – néztem rá könyörgően, de vérben forgó szemeiben nem találtam megbocsájtást.

-          Nem érdekel, hogy min mentél keresztül. Nem érdekel a szánalmas kis életed se – köpte felém a szavakat majd megfogott a pólómnál fogva és kifelé taszított. – Most pedig hord el innét magadat, míg szépen mondom – fordított nekem hátat majd mielőtt eltűnt volna hátul még visszanézett. – Ja és nem akarlak még egyszer itt látni – szemeiben most már bánat és szomorúság volt. Elszúrtam mindent elszúrtam gyermekfejjel.

-          Sziasztok – köszöntem el majd vissza se nézve indultam el más felé kutakodni munka után.

Tovább gyalogoltam végig a városon. De minden honnan elküldtek. Vagy nem kellett munkaerő, vagy ismerték a múltamat mindegy, hogy hogyan de nem kellettem senkinek. Már rég feladtam, hogy bárhol is munkát találjak mikor New York fényei felkapcsolódtak és rögtön mellettem felvillant a felirat. Wild Lion. Ez a hely volt utolsó reménysugaram legutolsó cseppje. Így befelé vettem az irányt és egészen kis hangulatos helyre tévedtem be. A sürgés-forgás már nagy volt, hiszen lassan nyitnak az éjszakai helyek.

-          Öhm, helló – túrtam bele enyhén kócos hajamba és a pultnál lévő lányra néztem.

-          Szia – sandított rám majd folytatta a dolgát. Megköszörültem a torkomat, hogy felhívjam a figyelmét, ami sikerült is. Egy sóhaj kíséretében rám emelte kék szemeit és várakozó teljesen rám nézett.

-          Munkát szeretnék… - kezdtem bele a mondandómba, de kezét feltartva jelezte, hogy itt fejezzem be.

-          Nincs munka – vágta hozzám majd rögtön tovább is állt. Nem az nem lehet muszáj munkának lennie. Utána iramodtam nem érdekelt, hogy a raktárba talán be se szabadna mennem.

-          De nekem tényleg nagyon kéne. Bármit elvállalok. – Erre a kijelentésemre már szembe fordult velem és kecses szemöldökét szép ívben felhúzta.

-          Bármit? – kérdezett vissza mire csak bólintottam. Fürkészve nézett majd intett, hogy kövessem. Egy öltözőbe invitált.

-          Ide lerakhatod a cuccaidat – bólintottam majd egy wc kefét nyújtott felém. – Mostantól ő lesz a legjobb barátod, ha pedig nem tetszik, tudod hol az ajtó. – Tisztában voltam mi a célja. El akart üldözni, de engem ennél keményebb fából faragtak.

-          Máris összebarátkoztunk – nyúltam a keféért és pimaszul vigyorogtam a csajra, akinek még a nevét sem tudtam. Erre horkant egyet, megmutatta a munkaterületemet ismertebb nevén a mosdókat majd újra eltűnt valamerre. Dühösen vágtam le a földre a wc kefét és átkoztam a világot, amiért mindez pont velem történik. Hangokra figyeltem fel az ajtó felől majd egy csapat lány tódult be a női mosdóba. Ez önmagában nem lett volna meglepő és nem is foglalkoztam velük csak lehajoltam az elhajított keféért és indultam volna a dolgomra mikor egy hang megállított.

-          Rob? – kérdezte meglepetten mire a hang irányába fordítottam a fejemet.

-          Susie? – lepődtem meg én is majd már csak arra eszméltem fel, hogy a hiányos öltözetű lány a karjaimba ugrik…

Sziasztok:)

Nos, remélem meg vagytok elégedve a fejezet hosszával és tartalmával is. Kiváncsi lennék a véleményetekre bármilyen formában :) És nagyon köszönök mindenféle visszajelzést az előzőhöz nélkületek nem jött volna ez össze :) Jah és persze köszöntöm az új rendszeres olvasóimat is :DD A következő frissről meg annyit hogy nem biztos hogy a jövő héten tudom hozni mert csütörtöktől nekem suli és itt a félév ami egyenlő a temérdek témazáróval. De igyekszem :) Majd még fogok írni nektek ez ügyben.

puszii

Frissről again

Sziasztok :D

Szóval a fejezet írás jobban lekötötte a figyelmemet mint a törizés szóval sorrendet cseréltem és már el is készült a feji. Csak átnézem és máris rakom fel. remélem várjátok :))