8.

***

***

/Kristen szemszöge/

Állj még egy kicsit jobbra… Vállakat le… Fejet feljebb… Mosolyogj… Ne! Ne vicsorogj azt mondtam mosolyogj… Húzd ki magad… Még egy kis púdert… Lapos a haja… Csináld ezt, csináld azt, de úgy mintha élveznéd, mintha ez lenne a legjobb dolog az életedben. De kérdem, én minek még egy fotósorozat mikor már van vagy száz? Azt tenni, amit mások mondanak. Mi van akkor, ha én nem akarok mosolyogni egy fotón? Mi lenne, ha egyszer megmutatnám úgy igazán, hogy mi is van bennem? Mert ez a műmosoly biztos, hogy nincs és soha nem is lesz.

-          Kristen, - szólitott meg Beth egy halom papír mögül. – Ha átöltöztél várlak az irodámban van valami, amit szeretnék veled megbeszélni.

Összeráncolt szemöldökkel néztem utána. Furán viselkedett. Nem így kellene viselkednie a történtek után. Őrjöngenie kéne és állandóan megszidni erre meg csak halványan mosolyog, túl rendes hozzám és több telefont intéz mostanában, mint eddig bármikor. Valami itt nem stimmel, és ez nagyon nem tetszik nekem.

/Robert szemszöge/

-          Nem, Tom! – kiabáltam már vagy ezredszerre. Gyanítom, hogy az egész háztömb tőlünk zengett, de ez az agyalágyult nem volt képes felfogni, hogy egy ilyen dologba nem megyek bele.

-          Oh, dehogyisnem – nézett rám gúnyosan. – Lehet, hogy a te nem becsülöd annyira az életed, de én nem akarok kinyiffanni és nélküled nem tudom ezt a melót megcsinálni.

-          Meló? Te felfogod egyáltalán, hogy miről is beszélsz?

-          Igen – nagyon magabiztos volt. – Már mindent elterveztem. Senkinek nem fog baja esni, nem kapnak el a zsaruk, visszafizetünk mindent, amit elszúrtunk és még egy kis pénzünk is lesz.

Tűnődtem. Nem, nem szabad ebbe belemennem. Ha elfogadom tönkreteszek mindent már megint.  De hiszen nincs is semmim csak a nyomorult életem és ezt eldobnám egy vadidegen miatt? A válasz kétségkívül igen, de, csak mert róla van szó.

-          Nézd, ez egy nagy biznisz és nem csak a te életed forog kockán. Tudod milyenek ezek. Hidegvérrel megölnek minket, csak azért mert pár éve elestek miattuk egy nagyobb összegtől. – Tom még mindig csak győzködött. Igaza volt. De ez lenne a legjobb megoldás? Nem lehetne valami törvényszerűbbet? Okos akartam lenni, de egyértelműen tudtam a választ. Nincs, más megoldás ennél okosabbak már nem lehetünk. Itt már csak az illegális dolgok segítenek. Tomra néztem. Kétségbeesett képet vágott. Ez volt talán az utolsó reménye a törlesztésre. Az életben maradásra. Nem! Ez akkor sem megoldás.

-          Tom, nem és ez a végső elhatározásom – mondtam ki nyíltan majd felálltam és szélesre tártam „barátom” előtt az ajtót. Azt hittem dühös lesz, de csak szomorúságot láttam az arcán.

Egy lemondó sóhajt hallatva kilépett Susie lakásából. Bűntudat lett úrrá rajtam. Helyesen cselekedtem? Nyilvánvalóan. De akkor miért érzem rosszul magam? A gitáromat felkapva futni kezdtem. Futattam és futottam, míg nem a parkban kötöttem ki. Ugyanaz a park volt, mint ahol a múltkor jártam, mint amikor még minden reménytelen volt. Most pedig jó úton haladok, mégis lehet, hogy nem való nekem a „jó” élet.

Leültem csak úgy a park közepén a fűbe. Kezembe vettem a gitáromat és megpengettem. Az ujjaim maguktól jártak. Én pedig behunyt szemmel dúdolva kísértem a dallamot. Egészen elvesztem. Elmém kiürült és kis időre elfeledkeztem a gondokról. Csak én voltam és a zene. A dal véget ért, a szemeim továbbra is csukva voltak. Már majdnem belefogtam a következő dalba mikor selymes nevetés ütötte meg a füleimet.

-          Még – tapsikolt örömében. – Még, Rob – kacagta Molly miközben körbe táncolt.

-          Mit szeretne hallani a kis hölgy? – mosolyogtam rá miközben szemeimmel a kislány édesanyját kerestem. Jenny már közeledett felénk.

-          Valami vidámat – mosolygott gyermeki izgalommal és törökülésben leült velem szemben.

Molly csodálatos kislány volt és a zene iránti érdeklődése jóval nagyobb volt, mint más 6 éves gyerekeknek. Megdöbbentett mindez. Őszinte csodálattal nézett a gitáromra.

-          Molly, kicsim, ideje mennünk – mondta Jenny miután vége lett a dalnak. Aggodalom bujkált a hangjában.

-          Mond, csak kicsi lány játszol valami hangszeren? – Hagytam édesanyja mondandóját figyelmen kívül, de Molly helyett ő válaszolt.

-          Nem és nem is fog – felelte ingerülten.

-          Miért? – bukott ki a belőlem a kérdés, amihez nyilván semmi közöm se volt.

-          Mert nem kell, hogy bármiben is hasonlítson az apjára – indulatosan kezdte a válaszát, de a vége már csak suttogás volt. – Molly. Most már tényleg megyünk. Viszlát, Rob!

Néztem távolodó alakjukat és integettem a megszeppent kislánynak. Nem ő tehetett arról, hogy nyilvánvalóan az apja se egy példakép, ahogyan én se. Nem lett volna szabad így belegázolnom szegény Jennynek a lelkébe. Nem is ismerem, őket mégis van Mollyban valami ismerős, ami megnyugtat, ha a közelemben van. Egy kicsit eltereli a figyelmemet a dolgokról, amik most hazafelé újra az eszembe ötlöttek. Már sötétedett mire a lakáshoz értem. Fölérve a lépcsőn megtorpantam. Tom ült az ajtó előtt, térdeit felhúzta és ráhajtotta a fejét. Mozdulatlanul ült ott, mint aki alszik mégis a kulcszörgésre felnézett. Reményvesztett szemeit rám emelte majd újra visszahajtottam. Nem tudtam mit csináljak. Soha nem láttam még ilyennek. Ő is változott az évek során. Komolyabban vette az életét és most először tényleg féltette a bőrét csak azt nem tudtam miért.

-          Tom, én… - mit kéne mondanom? Tudok e egyáltalán mondani valamit?

-          Nem. Nem érted, Rob – nézett újra rám. – A tűz előtt én ki akartam szállni ebből az egészből. De nem ment olyan könnyen, mint hittem. Le akartam állni a drogokkal, a terjesztésükkel, mindennel. Nem hagyták, hogy ezt tegyem és mindig, amikor letettem volna a cuccot egyszerűen kellett. Szükségem volt rá. Nem ment a dolog. Akkor, amikor letartóztattak minket már tudtam, hogy hülyeséget csináltam. Mindenáron ott kellett volna hagynom az egészet, de ez csak akkor tudatosult bennem, amikor már nem tudtam mit tenni.

-          Miért nem mondtad ezt akkor? – Nem értettem miért mondja most el. Már nem számított ez az egész vagy mégis?

-          Egy lány miatt akartam kiszállni – nevetett keserűen. Tekintetét újra rám emelte és olyat csináltam, amit nem képzeltem volna el róla. Sírt. Ez az egész fontos volt neki, de miért? – Titokban tartottuk a kapcsolatunkat senki nem tudott róla. Féltettem, hogy baja esik vagy valami. Hiszen tudod milyenek? Zsaroltak volna vele és mi pedig szerettük egymást a francba is… - Ütött egyet a falba. Teljesen szétesett.

-          Miért meséled ezt most? – kétségbe voltam esve nem értettem a történéseket, nem értettem a múltat, nem értem a jelent, fogalmam sincs, hogy mi lesz a jövőmben, de azt már sejtettem, hogy semmi jó.

-          A legjobb barátom vagy, Rob csak te segíthetsz.

-          Mégis miben segíthetnék?

-          Van egy lányom – temette arcát kezei közé. – Vissza kell szereznem őt, de ehhez pénz kell és az, hogy végre megszabaduljak a sok adósságtól. Rob, ugye segítesz? – egyik kezével megfogta a vádlimat úgy nézett rám.

-          Igen, segítek – mondtam ki nagy nehezen, amit még magam sem hittem el. Belementem egy olyan dologba, ami újra a padlóra küldhet talán örökre…

7.

/Robert szemszöge/

Az átdolgozott éjszaka után jól esett volna egy kiadós pihenés, de újra szembe találtam magam a ténnyel hogy nincs hol laknom. A bár előtt álldogálva gondolkoztam. Talán visszamehetnék oda és az öltözőben aludhatnék is akár.  Kissé félre billentett fejjel bámultam Susie és a barátnői után miközben továbbra is agyaltam. Ekkor lépett ki a Wild Lion ajtaján Nikki és a szokásos morcos arcával nézett rám.

-          Na, mi van, te nem húzol haza? – kérdezte enyhe gúnnyal. Arcomon keserű mosoly jelent meg. Haza… Hol van az már?

-          Nekem nincs igazán otthonom – motyogtam mire felhúzott szemöldökkel nézett rám.

-          Nocsak, így már egészen máshogy fest a dolog. – Nem értettem pontosan mire is érti ezt, de ha a főnök így látja hát nem ellenkezem.

-          Nem lehetne esetleg, hogy itt maradjak? – böktem fejemmel a szórakozóhely felé. – Csak amíg nem találok valami mást – tettem hozzá gyorsan.

-          Most jól figyelj szépfiú! – azt hiszem mostantól ez a becenevem. Hurrá… - Csak egyszer mondom el ez nem szálloda, hogy mindenféle jött mentek betegyék ide a lábukat. Felvettelek, alkalmazlak. Szerintem ez már így is több annál, mint amit megtennék egy magadfajtáért – sziszegte egészen közel hozzám.

-          Oké – mondtam és kezeimet védekezően magam elé tartottam miközben elhátráltam. – Akkor majd este – búcsúztam el.

Hát a főnökkel nem leszek jóban ez az egy biztos.  Megint azon kaptam magam, hogy bolyongok a nagyvilágban csak most annyi volt a különbség hogy fáradt is voltam.

-          Mit dumáltatok? – kérdezte jó kedvűen egyetlen barátom, aki meglátva Nikkivel zajló kis beszélgetésemet azonnal leszakadt a barátnőiről és készségesen bevárt engem.

-          Ne is mond, Susie. Megkérdeztem, hogy aludhatok-e a bárban pár napig – nevettem kínosan. – Erre totál bepöccent így jobbnak láttam, ha távozok.

-          Nincs hol aludnom? – torpant meg séta közben és szemei még nagyobbra nyíltak a meglepődöttségtől.

-          Nincs – tömör és egyszerű válasz. Folytattuk a sétát, de kissé kínos csend telepedett ránk. Tudtam, hogy rengeteg kérdése van, hozzám még se tette fel én meg nem vagyok olyan, hogy ok nélkül beszámoljak minden kis apró-cseprő gondomról.

-          Figyelj – kis kezét karomra téve állított meg és szembefordult velem. – Ha gondolod, aludhatsz nálam. Van egy kis lakásom nem messze innen egy egészen nagy és kényelmes, szabad kanapéval. Persze ha megfelel.

-          Ez nagyon kedves tőled, de nem szeretnék senkinek se a terhére lenni – zavartan túrtam bele a hajamba és mindenhova néztem csak rá nem. Nem akartam ezt.

-          Rob, dehogy lennél a terhemre – nevetett önfeledten. – Olyasmi lenne, mint régen a gimiben. Folyton egymásnál lógtunk.

-          Akkor nem zavarnék?

-          Nem – mosolya egyre szélesebb lett.

-          De csak pár napig utána elhúzok máshová – figyelmeztettem bár őt ez nem hatotta meg csak boldogan, visítozva a nyakamba ugrott. Hihetetlenül bepörgött attól, hogy nála fogok lakni. Folyamatosan csak beszélt én pedig figyelmesen hallgattam. Útközben betértünk egy kis üzletbe ahol beszereztünk számomra egy mobiltelefont. Mondjuk én nem láttam szükségét de Susan ragaszkodott hozzá. 

Tényleg közel lakott a bárhoz, csak pár utca választotta el a lakást és a munkahelyünket. Nem volt egy nagy lakás. Olyan két embernek pont elég. Ahogyan beléptem az ajtón azonnal körbejárattam a tekintetemet. Az előszobától balra nyílt a nappali ahol két kanapé, egy TV, könyvespolcok és egy dolgozó sarok kapott helyet. Ebből a szögből csak további három ajtót láttam és egy keskeny kis folyosót. Mint később kiderült az ajtók a fürdőszobát, a WC-t és Susie hálószobáját rejtették, a folyosó pedig a kicsiny, de annál nőiesebb konyhába vezetett. Susan amint eligazított közölte velem, hogy el kell mennie, bevásárolni, de reméli, nem leszek addig magányos. Megnyugtattam, hogy ennek nem áll fenn a veszélye és amint kilépett az ajtón lefürödtem majd ideiglenes ágyamon álomba zuhantam.

Egy gyönyörű nagy családi ház erkélyén álltam és csodáltam az elém táruló lélegzetelállító tájképet. A nap éppen lemenőben volt, de utolsó sugarai még megvilágították a dombtetőket. Egyszer csak két aprócska kar fonta körül bal lábamat. A hozzájuk tartozó személy erősen belefúrta arcát a combomba. Fura érzések járták körül testemet, mire lenéztem és egy gyönyörű kislány nézett vissza rám. Hosszú, hullámos, barna haja a hátát súrolta és szürkés szemeiben volt valami ismerős. Könnyű mozdulatokkal kaptam a karjaimba mintha ez egy megszokott mozdulat lenne.

-          Anyát hol hagytad? – kérdeztem vidáman egy puszi kíséretében.

-          Bújóckázunk – mondta édesen és kis fejét a vállamra hajtotta.

-          Áhh, ez nem ér nem is bújtál el – jött a vidám, csilingelő hang az erkély ajtó felöl, mire azonnal megfordultam. Nem hittem a szemeimnek és mégis a csodaszép zöld szemű nő állt az ajtóban egy lenge kis ruhácskában. A kicsi lány csak kuncogott a nyakamnál miközben még jobban hozzám bújt mintha én lennék az ő búvóhelye. Eközben a szépség egészen közel jött hozzám, kezével végig simított borostás arcomon majd tarkómnál a hajamba túrva húzott le magához. Édes ajkai azonnal megtalálták az enyémeket és gyengéd csókban forrtunk össze.

Zihálva ébredtem fel. Kezeim azonnal számat érintették, amin még szinte éreztem azt a szerelmes csókot. Olyan álom volt, amiben, a valóságban talán sosem lesz részem. Olyan normális volt, olyan önfeledt és boldog. Pillantásom az órára siklott és felfedeztem, hogy még van pár órám a munka előtt. Kidörzsöltem az álmot a szememből és a konyhába lépve csináltam magamnak pár szendvicset. Furcsa volt, hogy Susie még nem ért vissza, hiszen már jó pár órája elment, de nem sokáig agyaltam ezen, mert a fejemben egy dal kezdett körvonalazódni. 

Azonnal ott hagytam az ételt és felkapva a gitáromat és ez szakadt papírlapot, letelepedtem a kanapéra és játszani kezdtem. Múzsám álmomban csókolt homlokon - vagyis igazából szájon – gondoltam vissza mosolyogva a boldog emlékre. A kislány, a ház, a szépség, a táj. Mindez ihlettel hatott rám és meglepő gyorsasággal bontakozott ki bennem A DAL. 

Tovább dúdolva a dallamot egy újabb sort kanyarítottam a papírra majd gitáromat megpengetve énekeltem hozzá az előző sorhoz. Arcomon kimondottan idióta vigyor virított miközben a versszakok csak úgy teremtek a kezeim alatt. Kezembe vettem az elnyűtt lapot és visszaolvastam, ami eddig született. Hmm... Nem tökéletes – döntöttem enyhén félre a fejemet és tovább töprengtem. Vajon hogyan tudnám visszaadni azt a szépséget? A válasz ott motoszkált bennem – sehogy. Mégis próbálkoztam. A gyönyörű smaragdszemű múzsám lebegett előttem és vigyorom csak még hatalmasabb lett.

Ábrándozásomba éles hang hasított bele, amitől kissé összerezzentem. Elszoktam attól, hogy telefonom van. A kis kütyü a konyhapulton folyamatosan rezgett és berregett. Kezembe véve a kijelzőre pillantottam, ami privát számot jelzett. Homlokráncolva bámultam csak rá. Biztos Susan az – gondolkodtam, de valami mégis azt súgta valaki más az.

  - Halló? – szóltam bele kissé rekedten. Ám a vonal túloldalán nem várt személy hangzott.

 - Cső, tess! – Tom vidám hangon szólalt meg. Túl vidám hangon. Szóhoz sem jutottam azok után, ahogyan elváltunk nem hittem volna, hogy még hallok felőle. Most mégis felhívott. De vajon honnan tudja a számom?

 - Mi van? Már nem is örülsz nekem? Persze megértem így hogy most van hol laknod – enyhe gúnnyal folytatta miután megunta szótlanságomat.  Túl sok új információt tudott rólam.

-  De persze örülök csak meglepődtem – dadogtam. – Nem számítottam a hívásodra.

 -  Nos, igen nem is csak úgy csevegni hívtalak fel.

 -  Akkor miért, Tom? – kérdeztem gyanakodva.

 -  Lenne egy üzleti ajánlatom. Talán érdekelhet. –Élesen szívtam be a levegőt és elmémet újra elöntötték a régi nem épp kellemes emlékek…

Esős őszi nap volt és Tommal épphogy csak elhagytuk a suli területét (ahol persze még ott kellett volna tartózkodnunk). Már nem fenyegetett minket a veszély hogy bárki is meglátja, milyen rendesen kerüljük a sulit. Legjobb haverom egésznap kissé csöndes volt és mintha nyomasztotta volna valami. Nem bírtam tovább ezt a hallgatagságot tőle így rákérdeztem a dologra.

-          Na, mondjad, mi a gáz?

-          Tudod volt az a pár adag, amit nem fizettél még ki – nézett rám gondterhelten, míg felültünk egy pad támlájára és előkotortuk a ciginket.

-          Igen, de tudod, hogy meg fogom adni csak jelen pillanatban még, nincs pénzem. De szerzek – nyomatékosítottam a dolgok.

-          Nem, Rob – dörrent rám kissé. – Nincs már időd arra, hogy innen-onnan pénzhez juss. Most kell.

-          Most? – értetlenkedtem. – De hiszen tudod, hogy nem tudok most fizetni.

-          Igen, tudom – mosolygott miközben cigijébe szívott. Nem egy szokásos mosoly volt tőle. Más volt olyan ördögi.

-          Akkor? – még mindig értetlen voltam.

-          Lenne egy üzleti ajánlatom, amivel kilábalhatsz ebből az egészből és még a cucchoz is könnyebben juthatsz.

-          Mire gondolsz? – kaptam azonnal az alkalmon és már most tudtam mindegy mi az bele fogok menni.

-          Ledolgozod az adósságod. – Ekkor végre leesett mire céloz. A döbbenetemre nem volt szó és jobbik felem azonnal megszólalt bennem. Tényleg ezt akarom? Nem, nem akartam, de szükségem volt rá és a szükség nagyúr.

-          Tehát dílerkedjek – mondtam ki hangosan is a gondolatomat.

-          Pontosan – mosolygott Tom önelégülten, mert már ő is tisztában volt vele hogy bele megyek...

-         

- Nem érdekel Tom. Ezúttal nem fogsz belerángatni semmibe – válaszoltam ellentmondást nem tűrően, de ő csak jókedvűen kinevetett.

-          Ki mondta, hogy van választásod? – Még mindig jól szórakozott. – Vagyis de van választásod, de gondolom, a nyomorult kis életedet többre tartod annál, hogy pár balhé miatt véget érjen nem?

/Kristen szemszöge/

A hajnal első sugarai láttán értem vissza a lakosztályomba. Mire ideértünk az alkohol hatása elmúlt, de ennek ellenére is cafatul festettem. Bár ez érdekelt most a legkevésbé. Arcomra mosoly kúszott miközben beraktam magam mögött az ajtót és hátammal nekidőltem. Drága Beth kúszott a látóterembe, aki tajtékzott a dühtől. Ledobtam magam a kanapéra és ügynököm szónoklatát meg se hallva gondoltam vissza az éjszakára. Arra a két szürke, lélekbe hatoló szempárra, melyek engem tűntettek ki figyelmükkel. Arra a csontomig hatoló rekedtes, férfias hangra, aminek gondolatára újra libabőrös lettem. Lehunytam szemeimet és csak szálltam ezzel a csodás emlékkel az álmok világába.

1, 2, 3… Számoltam a falnak fordulva, mosolyogva majd a nagy kacarászásra kikukucskáltam kezeim közül. Egy kislány futott át éppen az egyik szobából a másikba, de amikor észrevette, hogy figyelem szigorúan nézett rám.

-          Mami! – mondta mosolyogva és kis mutatóujját rázta felém, de én csak vigyorogva tovább számoltam. 4, 5, 6… Sikítva futott tovább. Gyönyörű lány volt. Olyasmi haja volt, mint nekem csak kissé világosabb, a szemei… A szemei meg pont olyanok voltak, mint neki… Neki, aki egyetlen pillantásával elvarázsolt, azokkal a szürkés szemekkel. 7, 8, 9…  Megint kikukucskáltam, de ezúttal nem láttam, és nem hallottam semmit így úgy ítéltem sikerült búvóhelyet találni. 10.

-          Aki bújt, aki nem megyek! – kiáltottam önfeledten és neki kezdtem a keresésnek. Bejártam a lakás nagy részét, amikor hangokra lettem figyelmes az erkély felől. Lassan arra vettem az irányt, és amit ott láttam attól elállt a lélegzetem. Megálltam az ajtóban és csak csodáltam a tökéletes férfi karjaiban a tökéletes kislánnyal.

-          Áhh, ez nem ér nem is bújtál el – közöltem a pici lánnyal vidáman, mire felém fordult az Adonisz. Nem bírtam ellen állni. Közelebb léptem hozzájuk. Kezemmel végigsimítottam arcán majd a tarkójánál fogva húztam le magamhoz és végre összeértek ajkaink. Finoman kóstolgattuk egymást elveszve a pillanatban. Zihálva váltunk el egymástól, de nem engedtem el. Homlokunkat összeérintve álltunk ott.

-          Szeretlek – suttogta halkan ajkaimba már épp válaszolni akartam, amikor alakjuk távolodni kezdett és nem éreztem mást magam körül csak hideget, jéghideget.

Hirtelen ébredtem és miután sikerült felfognom a körülöttem lévő világot rájöttem, hogy egyetlen ügynököm öntött le egy vödör hideg vízzel.

-          Te, teljesen meghibbantál? – kérdeztem idegesen.

-          Oh, szép hogy ezt pont te kérdezed – mutatott végig rajtam – Inkább gondolkoznál el a saját viselkedéseden.

-          Min gondolkozzak? Azon hogy végre egyszer jól éreztem magam? – már nem voltam dühös inkább csalódott. Az voltam, mert tudtam az, az éjszaka csak egy éjszaka volt. Az álmom pedig csak egy álom volt. Egyik se lesz soha több.

-          Fogalmad sincs, hogy hányan ölnének azért, hogy a helyedbe legyenek, te meg úgy viselkedsz mintha ez valami átok volna – a végére már halkított a hangján és úgy nézett ki, mint aki rádöbbent arra hogyan is érzem magam valójában ebben a világban.

-          Fogalmad sincs, neked mi mindent megtennék azért, hogy egy normális lány legyek – suttogtam miközben elhaladtam mellette a fürdőszobába menet. Megnyitottam a csapott majd a kádnak támasztottam a hátamat és remegve a hideg vizes ébresztőtől, utat engedtek keserves könnyeimnek…

Sziasztok:)

Itt az ígért fejezet, ami szerint nem lett vmi csúcs, de most ezt tudtam kihozni magamból... Örülnék azért a komiknak vagy a pipáknak :)) A képhez csak annyit fűznék hogy csak azért is Robsten a Best Kiss kategória győztese ;) akárkit jelöl az mtv ők a bestek ennyit :DD Akkor következő fejezet Franciaország után és köszönöm a jó kívánságokat és a komikat az előző bejegyzéshez :)

(télleg nagyon érdekel mit gondoltok erről a fejiről. nekem valahogy nem jó csak nem tudok rájönni miért is) Majd még lehet h a héten jelentkezem, nem fejivel csak úgy de majd még meglátom:)

XO

oui!

Sziasztok:)

Tudom régen jelentkeztem de a helyzet a következő van egy félkész fejezetem amit újult erővel a héten befejezek és fel is fog kerülni:) Aztán jövő hét szombaton utazok el Franciaországba és egy hétig ott is leszek de ha visszaértem hozok nektek frisst. Ami azt jelenti hogy a héten (márc. 06-10) jön a következő fejezet és rá 3 hétre jön a következő (márc. 28-31). Nem tudom mennyien fogjátok olvasni még vagy hogy fogjátok e de mindenesetre én megírom és tovább viszem a blogot ha van érdeklődő ha nincs. Szeretem ezt a blogot ezt a történetet (habár ti még nem is tudjátok a fő gondolatát/cselekményszálát) de időmtől, kedvemtől, fáradtságomtól függ. Sajnálom ha esetleg ezzel valakinek (aki néha idetévedt) csalódást okozok hogy nem tudok rendszeresen fejezetekkel szolgálni de én is ember vagyok vannak problémáim az életben amiket meg kell oldani, vannak követelmények amiknek eleget kell tenni és vannak dolgok amikért felelősséggel tartozunk de mindezek az élettel járnak és ezek egyáltalán nem rossz dolgok csak meg kell találni az arany középutat amit én még mindig keresek, így pedig nehéz akár bármelyik hobbimnak is hódolnom. A fejemben megvannak a történések, az összefűzött szálak a törivel kapcsolatban csak éppen ezek még elég kuszák és ahhoz hogy elrendeződjenek le kell őket írnom, meg kell őket valósítanom és lassan de biztosan ezen vagyok hogy írjak nektek és magamnak is egyaránt.

PS.: Nem tudom érthető volt e az iménti agymenésem de remélem hogy páratokhoz eljutott és hogy egyáltalán még vagytok páran :DD Talán egy kis megértést várok tőletek bár lehet hogy ez nehéz hiszen nem ismertek engem ahogy én se titeket. Imádom a komikat egyszerűen mindig meghatódok és feltöltődöm tőlük ennek ellenére nem kérem őket ahogy úgy érzi ezzel megajándékoz és segít engem annak nagyon megköszönöm de senkinek sem muszáj a történet megy anélkül is csak jó lenne látni egy kis mozgást a blogon tudni ki van itt, ki nem, kit érdekel, kit nem, tudni hogy érdemes e amit csinálok...

XO: Memy

Díj:)

Nagyon szépen Köszönöm Nora-nak :))

1. Ha megkapd a díjat készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható képet.
2. Őszintén kell válaszolni a kérdésekre.
3. Összesen 5 személynek kell továbbadnod,
4. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra kivétel a válaszokat.
5. A díjat visszafelé nem lehet adni. (Akitől kaptad annak nem adhatod, de kaphatsz díjat 2-szer is)

Kérdések:

1. Mi a keresztneved?

Mercédesz (Merci, Memy)

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Ha vmi baj van és ahhoz kapcsolódó zenét hallgatok akkor azon tudok sírni de ink nyálas romantikus filmeken szoktam :DD

3. Félsz a sötétben?

Igen. Sötétség phobiám van

4. Szerelmes vagy valakibe?

Igen. *-*

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog ami életedben történt veled?

Hát sztem volt már pár cikis helyzetem (eléggé két ballábas és béna vagyok) de így hirtelen nincs olyan amit ki tudnék emelni ink jót röhögök magamon a cikis helyzetekben és el van intézve a dolog :)

6. Gondolatban öltél már meg valakit?

Igen.

7. Szerinted péntek 13.-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?

Nem igazán vagyok babonás. De volt parázós péntek 13.-ám hullaszállító kocsival meg ilyesmikkel na az egy kicsit szerencsétlen nap volt de ennek már több éve.

8. Van olyan dolog amit még a szüleidnek sem árultál el?

Sztem biztos van :D

9. Hallgatsz olyan zenét amit a barátaid előtt szégyellsz?

Igen ugyanis a legtöbb barátom kemény magyar rappet vagy nyálas fiúbandákat hallgat és az én kis zenéimet nem igazán díjazzák így rendszerint ink nem osztom meg velük (persze akadnak páran akik az én ízlésemmel hasonlót hallgat)

10. Kiskorodban sírtál mikor szurit kaptál?

Nem, bátor voltam:)

11. Mit tennél ha hirtelen híres lennél?

Ez egy nehéz kérdés de én sztem arra használnám a hírnevem és az ezzel szerzett pénzem hogy segítsek azoknak akiknek szükségük van rá

12. Szoktál álmodozni?
Igen :DD meg van az én saját kis álomvilágom amiben rendszerint elveszek.


13. Járnál Chace Crawforddal?
Nem. Helyes srác de nem az én esetem és amúgy is van párom akit senkiért nem cserélnék el:)


14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?

 Hármat. Egy lányt (Skylar) Két fiút (Sanya, Hunter)

 15. Adni vagy kapni jobb?

Én sokkal jobban szeretek adni:) Utálom ha vki pénzt költ rám még a szülinapomon se szeretem (meg amúgy sem igazán kedvelem a meglepetéseket)

16. Titkom:

Nincsenek igazán titkaim ink csak álmaim amik viszont nem teljesülnének ha elárulnám őket:)

17. Bakancslista:

Egy szép nagy család

Vancouver-ben egy gyönyörű nagy ház

Elmenni pár csodás helyre a világon a párommal

Akiknek küldöm:

Én már nem adnám tovább mert már sztem mindenkinek van de akinek nincs az vigye nyugodtan mert akinek blogja van az megérdemli :))

7. *részlet*

/Robert szemszöge/

…

Tovább dúdolva a dallamot egy újabb sort kanyarítottam a papírra majd gitáromat megpengetve énekeltem hozzá az előző sorhoz. Arcomon kimondottan idióta vigyor virított miközben a versszakok csak úgy teremtek a kezeim alatt. Kezembe vettem az elnyűtt lapot és visszaolvastam, ami eddig született. Hmm... Nem tökéletes – döntöttem enyhén félre a fejemet és tovább töprengtem. Vajon hogyan tudnám visszaadni azt a szépséget? A válasz ott motoszkált bennem – sehogy. Mégis próbálkoztam. A gyönyörű smaragdszemű múzsám lebegett előttem és vigyorom csak még hatalmasabb lett.

Ábrándozásomba éles hang hasított bele, amitől kissé összerezzentem. Elszoktam attól, hogy telefonom van. A kis kütyü a konyhapulton folyamatosan rezgett és berregett. Kezembe véve a kijelzőre pillantottam, ami privát számot jelzett. Homlokráncolva bámultam csak rá. Biztos Susan vagy Lizzy – gondolkodtam, de valami mégis azt súgta valaki más az.

-          - Halló? – szóltam bele kissé rekedten. Ám a vonal túloldalán nem várt személy hangzott.

-          - Cső, tess! – Tom vidám hangon szólalt meg. Túl vidám hangon. Szóhoz sem jutottam azok után, ahogyan elváltunk nem hittem volna, hogy még hogy hallok felőle. Most mégis felhívott. De vajon honnan tudja a számom?

-          - Mi van? Már nem is örülsz nekem? Persze megértem így hogy most van hol laknod – enyhe gúnnyal folytatta miután megunta szótlanságomat.  Túl sok új információt tudott rólam

-         -  De persze örülök csak meglepődtem – dadogtam. – Nem számítottam a hívásodra.

-         -  Nos, igen nem is csak úgy csevegni hívtalak fel.

-         -  Akkor miért, Tom? – kérdeztem gyanakodva.

-         -  Lenne egy üzleti ajánlatom. Talán érdekelhet. –Élesen szívtam be a levegőt és elmémet újra elöntötték a régi nem épp kellemes emlékek…

Sziasztok:)

Tudom egy nappal később hoztam amit ígértem és ezt rettenetesen sajnálom:/ Tudom nem vagytok rá túlon túl kiváncsiak de nagyon zsúfoltak a napjaim és szinte egybe folynak ráadásul aludni se tudok normálisan úgy hogy sajnálom ha nem éppen a legjobban sikerült kis részlet ez de nagyon fáradt vagyok... Remélem azért páran írtok hozzá nekem komit viszont ezen okokból kifolyólag nem tudom mikor fejezem be a fejezetet. Most pedig megyek vissza tanulni. A héten még egy 10 oldalas házidogát is meg kell írnom és valószínűleg csak azután tudok jobban neki feküdni a 7. résznek.

XO

Friss

Nem leszek kész vele de legkésőbb hétfő estig kaptok egy kis részletet aztán vmikor utána fejiiii :)

Hey!

Sziasztok!

Tudom rég volt friss:/ amit rettenetesen sajnálok. Ha ezúttal minden jól megy akkor hnap neki állok a fejezetnek és amit befejezem rakom is fel ha pedig nem sikerülne befejeznem egy kis részletet azért kaptok ;)  

Köszönöm a díjakat nemsokára kirakom őket :))

XO